
A tengerfenék rejtélyes szivacsa
A kutatók az Atlanti-óceán déli részén fúrtak mélyre, ahol a földkéreg 61 millió éves darabjait hozták a felszínre. Ezek a magminták az üledékeken túl porózus, morzsalékos lávarakásokat – úgynevezett breccsákat – is tartalmaztak, melyeknek üregeit és repedéseit kalcium-karbonát kristályok fedték. Ez a kalcium-karbonát a tengervízben oldott szén-dioxidból képződött, amely a kőzet repedéseiben, üregeiben csapdába esett és ásványokká alakult.
Így alakul át a szén-dioxid kőzetté
A tengervíz évmilliókon át átszivárog a lehűlő lávakőzet repedésein, miközben a benne oldott szén-dioxid kémiailag kötődik a kőzet anyagához. Az így keletkező karbonátásványok átlagosan a fúrt kőzetminták tömegének 7,5%-át tették ki, ami 2–40-szerese bármely korábbi felső óceáni kéregmintában mért értéknek. Becslések szerint ez az óceánfenéki lávatörmelék, vagyis a breccsa, akár a kéregképződéskor felszabadult szén-dioxid 20%-át is eltárolhatja.
Sorsfordító szerep a Föld klímájában
A lávakőzetek szén-dioxid-elnyelő képessége attól függ, mennyi szén-dioxid található éppen a tengervízben, milyen vastagon rakódott le a breccsa, és milyen gyorsan távolodnak egymástól az óceáni középső hátságokat alkotó tektonikus lemezek. E folyamatban tehát a múltbeli klimatikus és földtani változások is visszaköszönnek.
Az eddig figyelmen kívül hagyott szén elnyelésének leltározása most segíthet jobban megérteni, hogyan alakította a tengerfenék az éghajlatot, és miként szabályozta a Föld szén-dioxid-szintjét az évmilliók során.
