Ősi ujjlenyomatok a sötétből
Több mint hatvanezer évvel ezelőtt egy ismeretlen művész lépett be a Liang Metanduno nevű barlang sötétjébe, és tenyerét a mészkőfalhoz szorította. Valószínűleg barátja segítségével festékes vizet fújt a falra, beterítve a kézfej környékét. Amikor elhúzta kezét, fotónegatívként ott maradt egy vörös sziluett – az ujjai és tenyere egykor eleven körvonala.
Ez nemcsak egy megrázó időbeli kapcsolat, hanem nagyon is kézzelfogható nyom a múltból. Valaki valóban hozzáért ehhez a falhoz, sőt, ha nem félnénk a több tízezer éves kép sérülésétől, akár most is a tenyerünket illeszthetnénk ugyanarra a pontra.
Ma már alig kivehető: csak egy halvány, vöröses-narancsos körvonal maradt meg, és ezt is egy szinte átlátszó kalcitréteg fedi, amit évezredeken át a lecsorgó víz rakott le a falra. A kalcitréteg összetételének (urán-tórium aránya) elemzése alapján a festmény legalább 67 800 éves.
Ezzel a Liang Metanduno-barlang lett a világ legrégebbi ismert műalkotásának otthona, megelőzve a spanyolországi neandervölgyi kézsziluettet mintegy 1100 évvel.
Pazar barlangrajz-kultúra Sulawesin
Ez a felfedezés megerősíti, hogy Sulawesi szigetén a késő pleisztocénben gazdag és tartós művészi kultúra virágzott. A délnyugati félszigeten, főként Maros–Pangkep karsztbarlangjaiban számos kézlenyomat, állatok, emberek és furcsa, hibrid teremtmények ábrázolásai találhatók. A Liang Bulu’Sipong 4 nevű barlang például olyan jelenetet örökít meg, ahol emberszerű alakok vadmalacokkal és törpebivalyokkal küzdenek – ezt legalább 51 200 évvel ezelőtt festették. Ez a világ második legrégebbi ilyen alkotása.
Az utóbbi évtizedben kezdődött meg Sulawesi barlangrajzainak újrafelfedezése, és a délkeleti régió – illetve a hozzá tartozó apró szigetek – még mindig alig volt feltárva. Ki tudja, milyen titkok várják még, hogy újrafelfedezzük őket. Bár azt sem tudjuk, mit akart üzenni az egykori művész azzal, hogy a kezének körvonalát odafújta a falra, annyi biztos: legalább 67 800 éve már ott járt valaki.
Az emberiség első tengeri átkelései
Ez a kézlenyomat a jelenlegi legrégebbi bizonyítéka annak, hogy Homo sapiens járt a Wallacea térségében – azon szigeteken, amelyek Ázsia és Ausztrália között húzódnak. Ezek benépesítése minden bizonnyal az emberiség első tudatos, hosszú távú hajózásával történt.
A kézlenyomat készítése idején a tengerszint mintegy 100 méterrel alacsonyabb volt, így Szumátra, Borneó és a szárazföld szinte összefüggő szárazulatot alkotott, Sulawesi viszont csak néhány tengerszoros után volt elérhető. Az első embereket talán csak a véletlen sodorta Sulawesire – viharba került halászok vagy túlélők –, de idővel szándékosan vágtak neki az útnak, ami tutajok, csónakok és tengerismeret meglétére utal.
A fejlemények villámgyorsan követték egymást: a Liang Metanduno-i lelet az eddigi elképzeléseknél közel 10 000 évvel tolja vissza a nagy átkelés időpontját. Emellett erősíti azt a feltételezést, miszerint Ausztrália benépesítése valójában jóval korábban, akár 65 000 évvel ezelőtt is megtörténhetett. Az ausztráliai Madjedbebe telephelyen 65 000 éves jelenlét nyomait találták – igaz, ezt továbbra is szakmai vita övezi.
A legvalószínűbb útvonal a Makassar-szoroson át, Borneóról Sulawesire vezetett, majd további „szigetugrásokat” követően Nyugat-Új-Guineába. Ekkoriban Új-Guinea, Ausztrália és Tasmania egyetlen nagy földrész volt, vagyis az utolsó szakasz viszonylag egyszerű lehetett.
Ezeréves üzenetek a barlang falán
Liang Metanduno barlangja az idő mélységét rejti. A kézlenyomat fölött egy jóval fiatalabb, kb. 5000 éves csirkerajz látható, amely akkor kerülhetett a falra, amikor háziasított baromfit vittek Sulawesire. Ez a viszonylag új figura szinte modernnek hat a paleolit kézlenyomat kísérteties sziluettje mellett.
Néhány centiméterrel odébb egy másik, sötétebb pigmentű kézsziluett is felfedezhető, amely kb. 21 500 éves – ez ráfed egy még régebbi, 60 900 éves, halványabb kézlenyomatra. Úgy tűnik, generációk százai látogattak vissza ide az idők során, hogy ott hagyják lenyomatukat. A 21 500 éves és a közel 40 000 évvel korábbi kézlenyomatok stílusában feltűnő a hasonlóság: mindkét esetben az ujjak enyhén hegyesek, talán a művész csak utólag igazított a festékkel a formán. Ez a stílus Sulawesin egyedi, és úgy tűnik, sokkal régebbi, mint eddig gondoltuk.
Ősi találkozások: ember és előember
Továbbá, a Homo sapiens nem az első volt, aki Indonéziáig jutott: legalább 200 000 évvel korábban a Homo erectus is hasonló utat tett meg, kőeszközöket és csontokat hagyva maga után. Néhány kisebb szigeten ezek a korai emberek elkülönülve fejlődtek, így született meg például a törpetermetű Homo floresiensis (Flores-i ember). Bár ezen rokon fajok 50 000 évnél régebbi maradványait már nem találták meg, az új leletek alapján feltételezhető, hogy az ősi Homo sapiens még találkozhatott távoli unokatestvéreivel Sulawesi vidékein.
Az emberi kéz lenyomata tehát a történelem egyik legősibb és legszemélyesebb üzenete – ott, ahol évezredek, generációk, fajok útjai keresztezték egymást.
