Ugráló gének akcióban
Megdöbbentő kutatási eredmények láttak napvilágot: Grönland déli részén élő kis jegesmedve-populáció olyan genetikai mechanizmust használ, amely eddig ismeretlen volt. Ezeket az úgynevezett ugráló géneket – tudományos nevük: transzpozonok – korábban főleg növényekben és emberekben írták le. Ezek a gének nem ülnek nyugodtan a helyükön, hanem képesek az örökítőanyagban ide-oda vándorolni, így átrendezik a DNS-t. A vizsgált jegesmedvékben ezek a transzpozonok az átlagosnál sokkal aktívabbak: ez gyors alkalmazkodást tesz lehetővé a melegedő, jégben szegény élőhelyekhez.
Alkalmazkodnak, de nem örökéletűek
A kutatók 17 grönlandi jegesmedve DNS-ét vizsgálták: 12-t az északkeleti, hűvösebb régiókból, 5-öt pedig a melegebb délkeleti területekről. Kiderült, hogy a melegebb régióban élő medvék génjeiben gyakoribb az ugráló gének mozgása, főként a hőstresszel, öregedéssel, anyagcserével és zsírlebontással kapcsolatos szakaszokban. Például, amikor az élelem hiányzik, a zsírlebontó gének aktiválása kifejezetten hasznos. Ez azt sugallja, hogy a medvék valóban alkalmazkodnak a gyorsan változó környezetükhöz.
Nem dőlhetünk hátra: a veszély megmarad!
Bár a fentiek tükrében van remény arra, hogy a jegesmedvék rövid távon alkalmazkodni tudnak a klímaváltozáshoz, a kihalás veszélye nem múlt el. A kutatócsoport szerint az emberiségnek mindent meg kell tennie a globális szén-dioxid-kibocsátás mérsékléséért és a melegedés lassításáért, mert az ugráló gének sem képesek végtelenül pótolni a hiányzó jégtáblákat.
