A világegyetem hajnalánál
A James Webb (JWST) fő feladata, hogy a világegyetem hajnalába tekintsen vissza: abba a néhány százmillió évvel az ősrobbanás utáni korszakba, amikor az első csillagok és galaxisok kialakultak. Ehhez a teleszkópot úgy tervezték, hogy az infravörös tartományban észleljen – így azt az ősöreg fényt, amely már jelentősen ebbe a hullámhossztartományba tolódott, pontosan érzékelje; a Földről ezt a bolygó természetes infravörös „zaja” elnyomná.
Ár, kihívások és elképesztő technológia
Úgy tűnik, hogy a közel 3600 milliárd forintos, ikonikus projekt útját végig problémák övezték. Sokáig úgy tűnt, el sem készül: a ’90-es évek végén még csak elképzelés volt, később rengeteg hiba, költségtúllépés és majd’ két évtizednyi tervezés nehezítette a megvalósítást. Mégis, az eddigi legbonyolultabb teleszkóp gyártása végül sikerrel zárult: 6,5 méteres tükre méhsejt-alakban hajtogatható volt, és hibátlanul sima felületet ért el – olyan sima, hogy kontinensnyi nagyítás mellett sem lenne benne domb vagy völgy mélyebb egy bokamagaságnál.
Új kérdések és jövőbeli válaszok
A JWST első képei – például a Kozmikus Sziklák lenyűgöző fotója – fiatal, születő csillagok ezreit mutatták be, soha nem látott részletességgel. Az úgynevezett Hubble-feszültséget is gyorsan megerősítette, vagyis a világegyetem tágulási sebességének rejtélyes eltérését is segített feltárni. Felfedezett potenciálisan lakható világokat, rendkívül fényes galaxisokat és fekete lyukakat – mindezzel teljesen új kérdéseket nyitott a kozmológiában.
Mégis, sok rejtélyt a James Webb sem oldhat meg tízéves tervezett működése során. A válaszok keresése jórészt a következő generációs csillagászati műszerekre marad: a Vera C. Rubin Obszervatórium, a Nancy Grace Roman Teleszkóp, az Extremely Large Telescope és a Habitable Worlds Observatory már most is ígéretes rajtra készülnek, hogy megfejtsék, mit is mutatott meg számunkra igazán a James Webb.
