Hogyan vizsgálták?
Egy nemzetközi kutatócsoport laboratóriumi „repülőszimulátort” épített: egy zárt térben a bogong molylepkét egy rúdhoz erősítették, majd a plafonra különféle csillagtérképeket vetítettek. A mozgásérzékelők precízen rögzítették, merre próbált repülni az állat. Először igazolták, hogy mágneses térben is képes eligazodni, majd ezt kiiktatva csak a csillagos ég követésére támaszkodhatott. Amikor a vetített égboltot 180 fokkal elforgatták, a molylepkék is irányt változtattak repülésük során. Téves vagy zavaros „csillagtérképek” hatására viselkedésük kaotikussá vált.
Csillagfény, neuronok és szagok
A kísérlet során 30 olyan neuront vizsgáltak, amelyek a látásban, koordinációban és tájékozódásban játszanak szerepet. Ezek különösen aktívvá váltak, amikor megjelent a Tejút fényes sávja vagy a Carina-köd. A Tejút a déli féltekén jóval fényesebb, ahogy dél felé halad, ez segítheti a molylepkéket útjuk során dél felé. Az, hogy pontosan mely csillagokat „használják”, továbbra sem ismert.
Azt is rejtély övezi, honnan „tudja” a molylepke, mikor induljon. Egyes feltételezések szerint ezt az ösztönt szüleiktől öröklik. Útjuk vége felé egyedi szagokra is támaszkodnak: a kutatók azonosítottak egy speciális illatanyagot, amely a barlangokból árad, és mintegy „végső jelzőfényként” segít nekik hazaérni.
Életciklus: vándorlás és halál
A molylepkék a forró nyarakat a hegyi barlangokban vészelik át, majd visszatérnek tengerparti szülőhelyükre, hogy lerakják petéiket, és ott is pusztulnak el. Ez a lenyűgöző, csillagok által vezérelt vándorút minden évben megismétlődik az ausztrál táj felett.
