Az űrszonda, ami úgy fotózta a Napot, mint még soha senki

Szélsőséges időjárás az űrben

A naptevékenység nem csupán színes sarki fényeket okoz, hanem a Föld elektromos hálózatát is képes megzavarni. A Nap külső légköréből, a koronából folyamatosan áramlik ki a napszél, egy töltött részecskékből (protonokból és elektronokból) álló anyagáram, amely több mint 1,6 millió km/órás sebességgel száguld végig a Naprendszeren. Az ezzel együtt szállított mágneses terek és kidobott anyag hatalmas áramlatokat, sőt elektromos áramokat generálnak, amelyek még a földi infrastruktúrában is zavart kelthetnek. Az űridőjárás előrejelzése ezért kiemelten fontos, főleg az űrhajósok és a műholdak védelme szempontjából.

Páratlan közelség, példátlan adatok

A 2018-ban indított Parker Solar Probe az első űreszköz, amely valóban belépett a Nap koronájába. Speciális műszerei – mint a WISPR kamerarendszer és a SWEAP érzékelők – elviselik a brutális hőséget és sugárzást, hogy eddig sosem látott részletességű adatokat szolgáltassanak a Napról. A tavaly december 24-i áthaladás során sikerült rögzíteni, hogyan viselkedik a napszél közvetlenül a kilépés után, valamint hogyan ütköznek össze a koronakidobódások, vagyis a CME-k, amelyek gyakran egymásra torlódnak. Ezt a folyamatot eddig csak modellezték, most viszont első kézből láthatjuk, hogyan olvadnak egybe ezek a plazmafelhők az űrben, jelentősen befolyásolva a Földre is eljutó űridőjárást.

Gyors és lassú napszél titkai

A gyors napszél közel 800 km/s sebességgel, viszonylag egyenletes anyagáramként távozik, míg a lassú napszél sokkal sűrűbb, változékonyabb és inkább lökésszerűen fúj. Földünk körül ezek inkább állandó fuvallatként észlelhetők, ám közelebbről nézve egészen viharossá válnak. Az űrszonda megfigyelte, hogy mintegy 23,6 millió km-re a Nap felszínétől a turbulencia ugrásszerűen nő, mindenféle cikkcakkban haladó, úgynevezett switchback mágneses hurkok formájában – ezekről mára kiderült, hogy a gyors napszelet is részben ezek hajtják.

A lassú napszél eredete viszont rejtélyesebb. A legújabb adatok most segítenek tisztázni, hogy kétféle típusról beszélhetünk: az „Alfvénikus” (Alfvénic) lassú szelek kis mágneses hurkokat tartalmaznak, míg a „nem-Alfvénikus” (non-Alfvénic) változatokból ezek hiányoznak. Elképzelhető, hogy előbbiek a Nap hűvösebb régióiban lévő koronalyukakból, míg utóbbiak az ún. sisak-szerű streamer mágneses hurkokból indulnak ki, de végső válasz még nincs.

Folytatódik a nappal való veszélyes tánc

A Parker Solar Probe folyamatosan küldi haza az adatokat, miközben tovább kering a Nap körül. A következő legközelebbi megközelítése szeptember 15-én várható, amikor újabb rekord dőlhet meg – és talán végleg felfedheti a Nap működésének legnagyobb titkait.

2025, adminboss, www.livescience.com alapján