Az alkalmazkodási pénzek nem hatékonyak, csak kiosztjuk őket

Az éghajlati alkalmazkodás finanszírozása évek óta heves vitákat vált ki, elsősorban a fejlődő és a fejlett országok között. Bár a COP29 bakui klímakonferencián a gazdagabb országok vállalták, hogy több forrást adnak a sérülékeny régióknak, máig nem tudni, hogy a kiosztott támogatások valóban csökkentik-e az éghajlati kockázatokat.

Mennyiség helyett minőségre lenne szükség

A hangsúly gyakran a pénz mennyiségén van, pedig az igazi probléma az, hogy a pénz felhasználásának hatékonysága és tényleges kockázatcsökkentő ereje alig mérhető. Sok esetben a támogatások egyszerűen csak megjelennek a meglévő fejlesztési projektek „alkalmazkodási” elemeként, anélkül, hogy valódi változást hoznának. A legfontosabb az lenne, hogy a helyi döntéshozók és közösségek képességeit erősítsük, és világos, saját tervezésű alkalmazkodási stratégiát alakítsanak ki.

Nekik kell tudniuk, mire van szükségük

Az éghajlatváltozással szembeni intézkedések mindig helyi adottságoktól függenek. Hollandia Deltaművei (Deltaművek – Dutch Delta Works) is egy hosszú távon kialakult, egyedi politikai kultúra eredményei. Valós eredményt a fejlődő országokban is csak akkor lehet elérni, ha saját igényeik alapján, saját szakembereik veszik kézbe a folyamatot.

Mi segíthet?

Öt konkrét ajánlás született arra, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a támogatásokat a tervezéstől a megvalósításig. Ezek között szerepel a kockázatok jobb feltérképezése, a követés, az ellenőrzés és a megfelelő szabályozás kialakítása. Az igazi áttöréshez azonban a jelenleg széttagolt, kis léptékű képzés helyett átfogó, nagyszabású kapacitásfejlesztésre lenne szükség – lehetőleg már az idei brazíliai ENSZ-klímakonferencián (UN Climate Change Conference) megkezdett vitával.

2025, adrienne, phys.org alapján