Óriás tintahal és rejtélyes mélytengeri fajok
A kutatók 1200 kilométerre Perthtől északra, a Schmidt Ocean Institute kutatóhajója fedélzetén, 4510 méteres mélységből több mint 1000 mintát vettek. Nem elégedtek meg az ismert módszerekkel, például az élő állatok befogásával vagy távolról készített kamerafelvételekkel. Ehelyett a tengerben található természetes genetikai nyomokat, úgynevezett környezeti DNS-t (eDNS) elemezték, hogy közvetlen megfigyelés nélkül tudják azonosítani a mélységben rejtőző fajokat.
A legizgalmasabb eredmény az óriás tintahal (Architeuthis dux) nyomait kimutató minta volt, hat helyszínről is. Emellett olyan mélyre merülő bálnafajokat is azonosítottak, mint a törpe ámbráscet (Kogia breviceps) és a Cuvier-féle csőrös cet (Ziphius cavirostris).
Az óriás tintahal az óceán egyik legrejtélyesebb lénye, hossza akár eléri a 13 métert is, tömege 150–275 kilogramm közötti, és 30 centiméter átmérőjű, pizza nagyságú szeme van. Az expedíción összesen 226 fajt találtak, köztük tintahalakat, tengeri emlősöket, csalánozókat, tüskésbőrűeket és sok más különleges mélytengeri halat.
Sok, eddig Nyugat-Ausztráliában sosem látott faj is előkerült, köztük az alvócápa (Somniosus sp.), az arctalan tengeri angolna (Typhlonus nasus) és a vékony kampósfogú (slender snaggletooth, Rhadinesthes decimus).
Az eDNS forradalmasítja a tengeri kutatást
Dr. Georgia Nester vezette a vizsgálatokat, aki elmondta: a mostani eredmények jól szemléltetik, mennyire keveset tudunk Ausztrália mélytengeri élővilágáról. Az eDNS módszerrel egyetlen vízmintából akár több száz fajt is azonosítani lehet. Ez a technológia olyan törékeny, gyors mozgású vagy rejtőzködő fajokat is felfed, amelyek a hagyományos gyűjtőeszközök elől mindig elmenekülnek.
Dr. Lisa Kirkendale, a Nyugat-Ausztrál Múzeum vezető kutatója szerint korábban mindössze két óriás tintahal-lelőhelyről tudtak a régióban, de több mint 25 éve nem került elő megerősített példány vagy felvétel. A mostani felfedezés az első, amely eDNS-alapú, ráadásul ez a legészakibb Architeuthis dux-előfordulás az indiai-óceáni térségben.
A kutatók négy kilométer mélységig vettek vízmintákat, majd egy távirányítású tengeralattjáróval különféle élőlényeket is gyűjtöttek, amelyekből referencia-genetikai anyagot készítettek. Ezeket a példányokat a múzeum gyűjteményében tárolják a további vizsgálatokhoz.
Mélyben rejtőző ökoszisztémák és megőrzésük
A vizsgálatokból kiderült, hogy az óceán mélységével drasztikusan változik az élővilág jellege. Sőt, egymás szomszédságában fekvő kanyonok is jelentősen eltérnek biológiai összetételükben.
A Curtin Egyetem docense, Zoe Richards hangsúlyozta, hogy ezek az ökoszisztémák nehezen elérhetők, és kutatásuk nagyon költséges, miközben a klímaváltozás, a halászat és az erőforrás-kitermelés egyre erősebb nyomást helyez rájuk. Az eDNS lehetővé teszi, hogy invazív módszerek alkalmazása nélkül kapjunk átfogó képet az ott élő fajokról, ami a természetvédelem szempontjából elengedhetetlen.
Bár a hagyományos módszerek továbbra is fontosak, az eDNS-sel kombinálva soha nem látott részletességű képet kapunk a mélytengeri élővilágról. Ez segíthet a tengeri parkok jobb tervezésében, a természetes közösségek védelmében és a fenyegetéseikkel szembeni küzdelemben is.
A fentiek tükrében
A mélytenger még rengeteg meglepetést tartogat: az eddig feltárt, végletekig gazdag és titokzatos világ, valamint a kimutatott óriás tintahal csak a jéghegy csúcsa. A környezeti DNS segítségével most először tárul fel igazán, hányféle életforma rejtőzhet még az ausztráliai vizek alatt, ami alapvetően változtathatja meg az óceáni kutatások jövőjét és a tengeri természetvédelem lehetőségeit is.
