Hosszú aszály, csökkenő víztartalékok
A térséget sújtó aszály már hét éve tart, a fő tározók jelenleg történelmi mélyponton vannak. Bár a városvezetés előrelátóan engedélyezte egy több mint 200 km-es vízvezeték meghosszabbítását a Colorado folyótól, ezzel bővítve a vízellátás biztonságát, az igazi áttörés csak tavaly év végén jött el, amikor a csővezeték végre teljes kapacitással kezdett működni. Időközben azonban jelentősen megnövekedett az ipari vízigény, hiszen új acélmű és vegyipari üzemek is betelepültek a régióba. A természetes utánpótlás mindazonáltal elmaradt, így a fogyasztás tartósan meghaladja az újratöltődést. Jelenleg mindenki abban bízik, hogy végre jön egy nagy eső, vagy akár egy hurrikán – ahogy az egyik városi tanácstag fogalmazott: aktívan imádkoznak egy hurrikánért, persze anélkül, hogy bárki megsérülne.
Tanulságok a múltból, megosztó intézkedések
A 2010-es évek elején már volt példa komoly aszályra, akkor a városvezetés bővítette a vízhálózatot, valamint népszerűsítette a takarékoskodást. A város lakói megfogadták a tanácsokat, és jelentősen csökkent a vízfogyasztás, miközben az ipart újabb fejlesztésekkel támogatták. Beindult például egy óriási sótalanító üzem terve, amely tengervízből állított volna elő édesvizet, de végül a 470 milliárd forintos költség és környezeti aggályok miatt fiókba került az ötlet. Mindazonáltal, ha ezek a lépések időben megvalósultak volna, már most jóval nagyobb lenne a mozgástér.
Jelenleg a város a vízhasználat korlátozásának harmadik szakaszában jár: tilos szinte minden kültéri locsolás, a több mint 300 ezres lakosságnak rövidebb zuhanyokat és alacsonyabb fogyasztást tanácsolnak. Sokan dühösek, amiért nem öntözhetik a kertjeiket, és a számlák is megugrottak, miközben úgy érzik, az ipar kevésbé viseli a megszorítások terhét. Az ipari óriások ugyanis külön díjat fizethetnek, ami megkíméli őket a vészhelyzeti extra díjaktól, ellentmondásos módon csökkentve az ösztönzést a takarékosságra. Ugyanakkor a város vezetése hangsúlyozza, hogy az iparra is kiterjednek a korlátozások, és a külön díjak évente 2,2 milliárd forinttal gyarapítják a kasszát. Az ipar képviselői szerint felhagytak a díszkertek öntözésével, újrahasznosítják a vizet hűtési célokra, és alternatív forrásokat keresnek – de mindez egyelőre édeskevés.
Új források és a jövő veszélyei
A város jelenleg új kutakat fúr, és több vízbázisból igyekszik millió literrel növelni a kínálatot. A legnagyobb reményt az Evangeline Groundwater Project jelenti, amely csővezeték-hálózattal és több tucat kút segítségével egészítené ki a hiányzó mennyiséget. Ha az állami engedélyek megérkeznek, akár novemberben már folyhat is a víz – de sokan aggódnak a vízminőség miatt, illetve attól, hogy a túlzott kitermelés végleg kimerítheti a készleteket.
Ha bekövetkezik a legrosszabb forgatókönyv, és Corpus Christi kénytelen vízveszélyhelyzetet hirdetni, akkor minden ipari és lakossági fogyasztó számára kötelezőek lesznek a súlyosabb megszorítások, amelyek kapcsán sokan brutális harcot jósolnak. Már most is a lakosság csökkentette legjobban a fogyasztását, így a jövőbeni kötelező vágások minden bizonnyal az ipart fogják érzékenyebben érinteni. Egy vízmű-vezető szerint, ha az ipari hűtővizek ellátása leáll, a teljes termelés is leállhat – nincs más alternatíva. Az ipari szereplők mindazonáltal bizakodnak: szerintük képesek lesznek rugalmasan reagálni és folytatni a gyártást.
Mindazonáltal a városnak jelentős beruházásokra lesz szüksége: a vízhálózati fejlesztések költsége elérheti a 360 milliárd forintot, miközben a végső díjakat főleg a lakosság érezheti meg. A jelenlegi intézkedések némi időt nyernek, de ha nem jön eső, Corpus Christi továbbra is a túlélésért küzd. Ami ezután történt, az mindenkit meglepett.
