Az MI körüli szorongás felülírja a logikát
A cégek elakadása nem véletlen hiba, hanem jól körülhatárolható pszichológiai mintázat. Az iparági adatok szerint az MI terjedésének egyik legnagyobb akadálya az emberek szorongása: vajon megőrzik-e munkájukat, lesz-e még értéke a szakértelmüknek, vagy elveszítik saját szakmai identitásukat.
Két nagy, több ezer dolgozót érintő felmérés is rögzítette az MI-hez kötődő érzéseket. A válaszadók 80 százaléka legalább egy, MI-hez köthető szorongásról számolt be. A dolgozók 65 százaléka aggódik, hogy a cégnél olyan kollégák válthatják le őket, akik ügyesebben használják az MI-t. 61 százalék fél tőle, hogy mások úgy látják, emiatt már nincs különösebb egyéni értékük. 60 százalék azt érzi, hogy ha MI-t használ a munkájában, a kollégák kétségbe vonják személyes képességeit. 54 százalék úgy látja, hogy az MI rontja a kollégákkal való emberi kapcsolatokat, 44 százalék pedig úgy érzi, butábbá válik tőle. Minden harmadik dolgozó a skálán négyesnél magasabb pontszámmal szorong. Ennek ellenére a válaszadók 86 százaléka bízik abban, hogy az MI legalább egy kicsit jobbá teszi a munkát.
A hit–szorongás ellentmondása
A dolgozók jelentős része hisz az MI céges értékében, de ettől még nem érzi magát biztonságban. A pénzügy, a technológiai ágazat és az egészségügy dolgozói általában derűlátók, míg az oktatásban, gyártásban, kereskedelemben és a közszférában inkább pesszimizmus uralkodik.
Érdekes módon épp a pénzügy és az informatika területén a legmagasabb az MI-hez köthető szorongás szintje. Ezek az ágazatok korábban már megélték a digitalizáció generációs válságait, a szakmák átalakulását és elavulását. Itt az MI-t egyszerre tekintik fejlődési motornak és karrierveszélynek is.
Szakmánként más a viszony az MI-hez
A pénzügyi és informatikai dolgozók jobban értik az MI lehetőségeit és veszélyeit, így egyszerre magas bennük a lelkesedés és a személyes félelem. Az egészségügyben az MI-t inkább a gyógyítás segítőjeként, nem pedig a szakemberek kiváltójaként tartják számon. Ez segít csökkenteni a szorongást, de itt a túlzott optimizmus kockázatokkal is járhat: meghatározott szabályok, irányelvek nélkül a lelkesedés könnyen hibákhoz vagy visszaélésekhez vezethet.
A tanácsadó, jogi és könyvelő cégeknél megint más a helyzet: itt a szakmai önazonosság, egyediség a legfontosabb érték. Az MI így kevésbé tűnik segítő eszköznek, sokkal inkább fenyegetésnek az elismerés, a hozzáadott érték szempontjából. Ez egyszerre erős szkepticizmust és szorongást vált ki.
Az oktatásban, gyártásban, kiskereskedelemben és az állami szférában céges szinten inkább távoli, jövőbeli lehetőségként tekintenek az MI-re. Itt sem látható nagy lelkesedés, sem komoly félelem; a fő akadály inkább a passzivitás.
Az MI-szorongás kettős hatása
Egy idő után világossá válik, hogy a céges MI-stratégiák főként az üzleti eredményre koncentrálnak, kevés szó esik a munkavállalókra gyakorolt hatásokról. Pedig az MI-szorongás gyakran paradox helyzetet teremt: akit a legjobban feszít a félelem, az egyben a legjobban alkalmazkodik.
A kutatások szerint a magas szorongású dolgozók több munkafolyamatban használnak MI-t (65 százalék), mint a kevésbé szorongók (42 százalék). Ugyanakkor kétszer akkora a belső ellenállásuk. Ezáltal előfordul, hogy a formális bevezetés sikeresnek tűnik – licencek, új szoftverek, magas felhasználási arányok –, mégsem változik az eredmény hosszú távon, mert a használatot inkább a félelem, mint az elköteleződés vezérli. Ez a felszínes elfogadás pedig csak árt az innovációnak, a valódi együttműködésnek.
Négyféle dolgozói hozzáállás: felismerni élet-halál kérdése
Az adatok szerint négy fő típust lehet elkülöníteni:
A Visionary dolgozók (40 százalék) hisznek az MI értékében és nem érzik fenyegetve magukat; ők a céges úttörők. A Disruptor csoport (30 százalék) hisz ugyan az MI-ben, de úgy érzi, veszélyeztetett a szerepe. Az Endangered (20 százalék) kételkedik az MI hasznában, miközben tart tőle. A Complacent (10 százalék) nem tartja értékesnek az MI-t, de fenyegetve sem érzi magát.
A Visionary típust mentorszerephez lehet juttatni, de fontos, hogy ne csak az MI előnyeit hangsúlyozzák. A Disruptor csoport számára átlátható átalakulási folyamat, nyílt kommunikáció és tanulási biztonság szükséges. Az Endangered típusnál fontos az empátia, a bizalomépítés, a gyors sikerélmények. A Complacent csoportot kézzelfogható példákkal lehet felrázni.
Az igazi áttörés kulcsa nem a technológia
A vezetők gyakran a megszokott eszközökhöz nyúlnak: több tréning, szorosabb felügyelet, erősebb szabályozás. Ez azonban egy idő után csak a felszínt karcolja, az MI-től való személyes félelem úgyis visszafogja az elköteleződést és az újdonságok valódi befogadását.
Három váltásra van szükség: először is az iparági sajátosságok szerinti kockázatok figyelembevételére az MI bevezetése előtt; másodszor, a használatot nem szabad összekeverni a valódi elfogadással; harmadszor pedig a tanulás támogatása fontosabb, mint a gyorsra pörgetett bevezetés.
Ami a cégek sikerét igazán meghatározza, az a dolgozók MI-élményének őszinte megértése. Végül nem az a döntő, hogy hány algoritmus fut, hanem az, hogy az emberek el tudják-e képzelni a saját jövőjüket az MI-uralta világban. Ha a vezetők az iparági realitásokból indulnak ki, elismerik a valós félelmeket, átláthatóvá teszik a változásokat, akkor az MI bevezetése végre nem csupán felülről irányított program lesz, hanem olyan átalakulás, amelyet maguk a dolgozók is sajátjukká tesznek.
