Miért volt ennyire vacak a PlayStation 3D-s grafikája?

Bár gyakran egybemossuk a retro játékkonzolokat, az első 3D-s grafikai rendszerek, mint a Nintendo 64 és a Sony PlayStation, vizuálisan markánsan különböztek egymástól. Míg az N64 főleg a kicsi textúrapuffertől szenvedett, a PS gyenge grafikus hardvere kompromisszumokat követelt meg, ami a PlayStation jellegzetes rángatózó és hullámzó grafikáját eredményezte.

Nem is volt igazi 3D-s chip

Vitatható, hogy a PlayStationnek egyáltalán volt-e 3D-s grafikus chipje. Csak egy videochipje volt, ami primitíveket és sprite-okat tudott rajzolni a framebufferbe. Ez arra kényszerítette a fejlesztőket, hogy 3D-s grafikát olyan finomságok nélkül rajzoljanak, mint a Z-buffer, ami rengeteg extra munkát rótt a CPU-ra. A textúraleképezést is affin textúraleképezéssel (affine texture mapping) kellett megoldani. Ez elég hibás módszer, és állandó textúraeltolódáshoz vezetett, mivel a kamera perspektíváját nem vették figyelembe.

Hiányzott a mipmap-támogatás

A PS-ről hiányzott a mipmap-támogatás is, ami ugyanazon textúra különböző felbontású változatait jelenti. Ez lehetővé teszi nagy felbontású textúrák használatát közelről, és alacsony felbontásúakét távolról. Emiatt sok textúrapixel ugyanazokra a pontokra került a kijelzőn, ami érdekes villogási effektusokat okozott kameramozgáskor. Az N64 simított a textúrapixelek között, míg a PS primitív legközelebbi szomszéd interpolációt (nearest neighbor interpolation) használt, ami különösen az objektumok éleinél okozott csillogást.

Lebegőpontos egység nélkül

A PS-nek nem volt dedikált lebegőpontos egysége, helyette egy speciális geometriai átalakító motor (Geometry Transformation Engine) végezte az átalakításokat egész számokkal. Végül az N64 cartridge-alapú játékai körülbelül százszor gyorsabban töltöttek, mint a PS CD-i.

2025, adrienne, hackaday.com alapján