Az LFBOT-robbanások titka feltárul
Az AT2024wpp a legfényesebb tagja annak a rejtélyes, úgynevezett LFBOT-kitöréseket (Luminous Fast Blue Optical Transients) produkáló osztálynak, amelyeket korábban csak rövid ideig lehetett megfigyelni. Ezek az események néhány napra százmilliárd Napnál is fényesebbé válnak, majd nyomtalanul eltűnnek, mielőtt a legtöbb távcső rögzíteni tudná őket. A Whippet 2024 szeptemberében rövid időre nagyobb teljesítménnyel sugárzott energiát, mint bármelyik magányos csillag összeomlása – ezt csak a legextrémebb gamma-kitörések vagy árapály-eredetű szétszakítási események közelítették meg eddig.
Az első észlelést a Zwicky Transient Facility végezte, amikor egy távoli galaxisban szokatlanul erős felvillanást regisztrált. Részletes utánkövetéssel, például a Liverpool-távcsővel és a NASA Swift műholdjával, sikerült igazolni: a forrás valóban forró, élénkkék fényt sugároz, és intenzív röntgensugarakat bocsát ki – ami egyértelműen LFBOT-jellemző. Spektroszkópos mérésekből az is kiderült, hogy a robbanás energiája messze túlmutat a szokásos szupernóva-fényességen.
A rejtélyes gázburok nyomában
Nem elhanyagolható tényező, hogy az óriási energiakibocsátás ellenére az első ultraibolya és optikai megfigyelések szinte semmilyen ismert atom vagy ion lenyomatát nem mutatták ki – vagyis a környezet látszólag szokatlanul üres volt. Ez azért furcsa, mert az LFBOT-jelenségek egyik magyarázata épp az, hogy a robbanásoknak vastag gázhéjon kellene keresztülhaladniuk, amit előzőleg maga a haldokló csillag bocsátott ki, így sűrű spektrumvonalaknak kellett volna látszaniuk.
A helyzet egy csapásra megváltozott a legmodernebb rádióteleszkópok, például az NSF VLA és az ALMA adatainak köszönhetően. Ezek a műszerek egy, a fénysebesség mintegy egyötödével táguló lökéshullámot detektáltak, amely egy váratlanul sűrű gázbuborékban terjed – közvetlenül a robbanás környékén. Rádiótartományban a robbanás után fél évvel a lökéshullám hirtelen legyengült, jelezve: elérte a csillag körül korábban felhalmozott gáz külső határát.
Ennek fényében a látszólagos ellentmondásra az a magyarázat, hogy a robbanás olyan intenzív röntgensugárzást keltett, amely szinte minden elektront kiszakított a közeli gáz atomjaiból, így az ultraibolya és látható fénytartományban már nem jelentek meg felismerhető vonalak – de a rádióteleszkópok számára továbbra is jól észlelhetők maradtak.
A robbanás utóhatásai és tanulságai
Az adatok összegzése alapján a Whippet robbanását egy nagytömegű fekete lyuk és egy csillag párharca okozta. A csillagból távozó anyag vastag gázburkot képezett, majd a fekete lyuk a magot széttépve forró anyagkorongot hozott létre, és abból kilövellő szelet generált, amely az elektromágneses spektrumon át – a rádióhullámoktól a röntgenig – világította be a környező gázt.
Későbbi észlelések során a Keck, a Magellan és a Very Large Telescope távcsövekkel halvány hidrogén- és héliumjelek is megjelentek, köztük a 6 000 km/s sebességű hélium, utalva arra, hogy valamiféle sűrű szerkezet, esetleg egy harmadik csillag vagy a szétszakított magból származó áramlat túlélte a kezdeti kataklizmát.
