A háttérben egészen más zajlott
A kutatók az SPT2349-56 néven ismert galaxisfürt tanulmányozásához visszapörgették az univerzum óráját, hogy nagyjából 12 milliárd évvel ezelőttre tekinthessenek vissza. Ehhez az Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) rádiótávcső-rendszert használták, amelynek több műszerét Kanadában tervezték és építették. Megdöbbentő módon a fürt központi régiója már ekkor is 150 000 parszek – vagyis 500 000 fényév – átmérőjű volt, ami a Tejútrendszert körülvevő haló méreteivel egyenértékű. A fürt magjában harmincnál is több aktív galaxis zsúfolódott össze, ahol az új csillagok képződési üteme több mint 5000-szerese volt a Tejútrendszerének.
Az ifjú fürtben tombolt az energia
A galaxisok közötti forró gázt a Sunyaev–Zeldovich-effektus alapján vizsgálták, és ennek révén sikerült a fürt hőenergiáját is kimérni. Különösen feltűnő, hogy ilyen fiatal korban már ekkora energia jelent meg, miközben az elméletek szerint ez az anyag csak jóval később hevülne fel. A kutatócsoport egyik vezetője szerint valami – valószínűleg három óriási, szupermasszív fekete lyuk – már ilyen korán hatalmas energialöketet adott a környezetének, amivel a galaxisfürt fejlődését is átírta. Mindez arra utal, hogy a galaxisfürtök fejlődésének első szakaszai sokkal viharosabbak lehettek, mint ahogyan eddig gondoltuk.
A következmények messzire nyúlnak
A tudósok most annak járnak utána, hogyan függ össze a szupermasszív fekete lyukak aktivitása, a rekordgyors csillagkeletkezés és ez a félelmetesen forró atmoszféra. Meg akarják érteni, hogyan tud egy ilyen fiatal rendszerben ennyi energiát felszabadítani a természet. A jelenlegi eredmények alapjaiban sodorják válságba a galaxisfürtök kialakulásáról és fejlődéséről szóló elméleteket, így új kutatások sora indulhat, hogy megfejtsék a korai világegyetem feltűnően energikus szakaszait.
