A tűz mesterei
A legforróbb – és legvitatottabb – újdonság, hogy a tűzgyújtás első bizonyított mesterei nem is a modern emberek, hanem a több mint 400 000 évvel ezelőtt Angliában élő neandervölgyiek voltak. Egy Suffolk megyei lelőhelyen apró piritdarabokat, vörösesre égett agyagot, valamint hőhatásra repedt gyapjas mamut agyarakat találtak. Ezek kombinációja arra utal, hogy a neandervölgyiek nemcsak hasznosították a tüzet, hanem képesek voltak szándékosan elő is állítani azt. Az sem kizárt, hogy a tűzgyújtást tőlük régebbi ősöktől, például a Homo erectustól lesték el, ettől függetlenül ez a képesség nélkülözhetetlen volt a sötét, hideg Európában.
Kannibalizmus és vérvonalak
Belgiumban egy 45 000 éves neandervölgyi család hat tagjának maradványaira bukkantak. A csontokon olyan vágási nyomokat találtak, amilyeneket jellemzően állatfeldolgozás során észlelünk – így minden valószínűség szerint kannibalizmus történt, kifejezetten nőket és gyerekeket áldozva fel. Lehetséges, hogy ezzel próbálták egy rivális csoport szaporodását ellehetetleníteni.
A világ legrégebbi ujjlenyomata
Spanyolországban egy különös szikladarabban a világ legrégebbi ujjlenyomatára bukkantak, amelyet feltehetően egy neandervölgyi ejtett rá vörös okkerrel, 43 000 évvel ezelőtt. A kő talán arcot is ábrázolt, ami újabb bizonyítékot adhat a neandervölgyiek szimbolikus gondolkodására. Bár nem minden kutató ért egyet a „Mr. Potato Head” elnevezéssel, tény, hogy a vörös okker pigment használatának jelentőségét újraírja ez a felfedezés.
Őskori „kréták” és színezőanyagok
A Krím-félszigeten vörös és sárga okkerdarabokat találtak, amelyeket a neandervölgyiek feltehetőleg 100 000 éve „krétaként” használtak – a nyomok szerint rendszeresen faragták, hegyezték őket. Ez arra enged következtetni, hogy kulturális jelentőségük volt, nem csupán bőrcserzésre vagy praktikus célokra alkalmazták.
Korlátozott fizikai teljesítmény
2025-ben derült ki, hogy a neandervölgyiek egyes génvariánsai – amelyek a mai emberben is előfordulnak – csökkentették a szervezet energiaszintjét intenzív mozgás során. Az AMPD1 nevű enzim neandervölgyi változata ezt az anyagcserét kedvezőtlenül befolyásolta, ezért jóval alacsonyabb volt az esélye annak, hogy kiemelkedő atléták lehettek volna. Ez arra utal, hogy kevésbé voltak alkalmasak hosszú, megterhelő fizikai aktivitásra, de valószínűleg ez önmagában nem járult hozzá eltűnésükhez.
Érzékenység az ólommal szemben
Ólomszennyeződést vizsgálva 51 fogon kimutatták, hogy a neandervölgyiek érzékenyebbek voltak az ólommérgezésre, mint a mai ember. Ennek hátterében a NOVA1 gén modern emberre jellemző változata áll, amely nagyobb védelmet biztosít a neurotoxicitással szemben, továbbá az agyfejlődésben és a nyelvi képességek kialakulásában is szerepet játszik. Ez a genetikai különbség akár előnyt is jelenthetett a Homo sapiensnek, hozzájárulva a neandervölgyiek kihalásához.
Zsírgyár a túlélésért
A neandervölgyiek főként húsevők voltak, ami fehérjemérgezéshez is vezethet, ha kevés zsír vagy szénhidrát társul hozzá. Egy 125 000 éves németországi lelőhelyen hőhatásra repedt állatcsontok tanúsítják, hogy a csontvelőből kiolvasztották a zsírt, így tartalékoltak a szűkösebb időkre. Ez a módszer hasonlít ahhoz, amit későbbi vadászó-gyűjtögető emberek is alkalmaztak.
Hiányzó DNS-építő enzim
Az adeniloszukcinát-liáz (ADSL) nevű enzimjük kevésbé volt hatékony, mint a Homo sapiensnél. Bár az ADSL-hiány szellemi és viselkedési zavarokat okozhat, egyelőre nem világos, hogy a neandervölgyieket ez mennyiben érintette.
Fajon belüli szűkület
A populációgenetikai vizsgálatok szerint nagyjából 110 000 évvel ezelőtt hirtelen csökkent a neandervölgyiek genetikai változatossága – a belsőfül-csontocskák alaktani egységesedése egy genetikai szűkületet, azaz palacknyak-jelenséget mutat. Ettől függetlenül több tényező vezethetett a faj eltűnéséhez, de a létszámcsökkenés a vég kezdete lehetett.
Végzetes vércsoportok
Két új kutatás világít rá arra, hogy a neandervölgyiek vértípusa genetikailag is elkülönült, és többek között ez is nehezítette életben maradásukat. Az Rh-antigénrendszerük eltérő volt: az Rh-negatív nő és Rh-pozitív magzat esetén nagy eséllyel történt vetélés vagy halvaszületés, különösen, ha a Homo sapiensszel vagy a gyenyiszovai emberekkel keveredtek. A PIEZO1 gén másik változata miatt a neandervölgyiek vörösvértestei hatékonyabban szállították, de kevésbé adták le az oxigént, ami tovább növelte az anya–magzat inkompatibilitásából eredő veszélyeket.
Ezenfelül, noha a kihalásuk nem vezethető vissza kizárólag egyetlen genetikai tényezőre, az új eredmények megvilágítják, hogy a vércsoportok, a genetikai különbségek, illetve a populációs szűkület együttesen vezettek a neandervölgyiek végleges eltűnéséhez mintegy 35 000 évvel ezelőtt.
