Ígéretek és valóság
Az Egyesült Államok például újból kilépteti a világ második legnagyobb kibocsátóját a párizsi egyezményből, miközben az ország, Kína és más jelentős termelők tovább akarják növelni a szén-, olaj- és gázkitermelést. Ez nemcsak a szén-dioxid-kibocsátás növekedését vetíti előre, hanem ellentétes a 2023-as ENSZ-egyezménnyel is, amely a fosszilis energiahordozókról való fokozatos áttérésre szólít fel. Érdemes kiemelni, hogy az Európai Unió sem nyújtotta be határidőre a klímaterveit, Kína pedig tudatosan visszafogottabb célokat tűzött ki.
Patricia Espinosa, az ENSZ klímaügyi szakértője szerint a COP-csúcsok elengedhetetlenek a közös fellépéshez és az elszámoltathatósághoz. Szerinte nincs más út, ha egy ilyen globális fenyegetéssel akarunk szembenézni, bár maga a rendszer messze nem tökéletes.
A túlélés kérdése
A párizsi egyezmény lényege, hogy az átlagos hőmérséklet-emelkedést 2°C alatt kell tartani, lehetőleg 1,5°C körül, az iparosodás előtti szinthez képest. Ám a leginkább veszélyeztetett országok – köztük a csendes-óceáni szigetállamok – számára ez a fél fok nem pusztán egy szám, hanem a túlélésük múlhat rajta.
A jelenlegi helyzet azonban kiábrándító: a világ az egyezmény előtt a század végére 5°C-os melegedés felé tartott, most azonban – bár lassult – még mindig 3°C a várható növekedés, ami katasztrofális következményekkel járhat. A tudósok szerint az 1,5°C-os célt néhány éven belül átlépjük; 2024 már az első év volt, amikor a globális hőmérséklet meghaladta ezt a szintet. Emiatt egyre gyakoribbak a hatalmas erdőtüzek, árvizek, hőhullámok.
Vannak eredmények is
A párizsi egyezmény azonban többet jelent puszta hőmérsékleti célnál: elérte, hogy a klímavédelem a gazdaságpolitika fontos részévé vált, és kötelezővé tette, hogy az országok nemzeti terveket dolgozzanak ki. Az egyezmény jogi jelentőségét mutatja az is, hogy 2025-ben a Nemzetközi Bíróság hivatkozott rá az államok klímakötelezettségeinek megállapításakor.
A leglátványosabb pozitív változásokat ugyanakkor a technológiai fejlődés hozta meg. A naperőművek és szélerőművek, az akkumulátorok és az elektromos autók ára az utóbbi években jelentősen csökkent. Kína mára a világ napenergia-kapacitásának 60%-át telepítette, és a fejlődő országok közül sokan szintén gyorsan átállnak az olcsó kínai eszközökre. Mégis, a klímapolitika csak akkor lehet igazán hatékony, ha a meglévő technológiákat tömegesen alkalmazzuk.
Merre tovább?
A szakértők szerint a fő kérdés, hogyan lehet a párizsi egyezmény által elindított folyamatot most már a konkrét, gyors cselekvés irányába terelni. Az innovációk rendelkezésre állnak – a világon most már nem az ötletek, hanem a tettek számítanak.
