Titkos szövetségeseink voltak a csimpánzok, amikor lehűlt a Föld

Csimpánzok és az esőerdők megmentése

Dél- és Nyugat-Afrika hatalmas, közel 200 000 vadon élő csimpánznak otthont adó esőerdeje a világ második legnagyobb dzsungele. Körülbelül 2500 évvel ezelőtt azonban ezek az esőerdők drasztikusan visszahúzódtak, és csak elszórtan maradtak meg, amikor a száraz évszak hirtelen meghosszabbodott. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az erdők néhány évszázad alatt meglepően gyorsan regenerálódtak, de ehhez a csimpánzok – és más fajok – nélkülözhetetlenek voltak.

Az olajpálma példája mutatja, hogy a magok terjesztéséhez szükség volt olyan állatokra, mint a csimpánzok, hiszen a csonthéjas, nagy magvakat csak ők képesek lenyelni, majd széthordani az erdőben. Ennek köszönhetően az afrikai esőerdők sokkal gyorsabban regenerálódtak, mintha kizárólag a fákra bíztuk volna ezt a feladatot. Gyakran elfeledjük, de a csimpánzürülék valójában ökológiai kincs.

Alkalmazkodás a génjeikben és mindennapjaikban

Afrikai területeken végzett genetikai vizsgálatok bizonyítják: a csimpánzpopulációk nem csereszabatosak, mivel eltérő éghajlati zónákhoz alkalmazkodtak. Egyesek például a csapadékosabb régiókhoz igazodtak, míg más csoportok melegebb és szárazabb vidékeken élnek. A klímaváltozás azonban olyan gyors, hogy míg a génállomány évezredek alatt változik, a környezet akár évtizedek alatt átalakul – ebből fakadnak a túlélésük legfőbb veszélyei.

Az alkalmazkodás másik kulcsa a viselkedésben rejlik. Kutatások több mint 144 vad csimpánzközösség szokásait vizsgálták, és ősi viselkedésváltozatokat – például a kútásást vagy a barlangba húzódást – is felfedeztek. Több helyen nagyon változatos eszközhasználatot figyeltek meg, máshol szinte semmilyet. A rugalmasság segítheti a túlélésüket, de ez a viselkedési sokféleség elsősorban erős közösségi életükből fakad, hiszen a fiatalok utánzással tanulnak. Ha ez a kulturális átadás meggyengül, az alkalmazkodóképességük is csökken.

Kultúra, klímaváltozás, túlélés

Egyre jobban látszik, hogy ahol az ember megjelenik, ott a csimpánzok viselkedési sokfélesége visszaesik. A nagyobb zavarás kisebb csoportokat eredményez, kevesebb a hosszú távú kapcsolattartás, így kevesebben képesek új szokásokat megtanulni, és az egész kulturális örökség veszélybe kerül. Ennek fényében a csökkenő viselkedési diverzitás fokozza a sérülékenységet, mivel az étel- és klímaviszonyokhoz való alkalmazkodás is korlátozottabbá válik.

Goodall öröksége tovább él

Jane Goodall nemcsak a tudományt, hanem a társadalmat is összekapcsolta a csimpánzok ügyével. Életművét folytatva Ben Garrod evolúciós biológus kiemeli: talán a legfontosabb, ha minél többen hozzáférhetnek a tudományhoz – hiszen csak közös erővel védhetjük meg rejtélyes szövetségeseinket, akik nélkül ma egészen más bolygón élnénk.

2025, adminboss, phys.org alapján