
Riemann és a hullámzó prímszámkép
A prímszámok eloszlásának kulcsa a legendás német matematikus, Bernhard Riemann nevéhez fűződő zéta-függvényhez vezet vissza. Riemann olyan képletet alkotott, amellyel kiszámolható, hány prímszám található egy adott x számig. Ez a képlet lényegében három részből áll: egy sima becslésből, a Riemann-zéta-függvényből származó korrekciós tagok sorából és egy apró hibából.
Fontos megjegyezni, hogy ezek a korrekciók hullámszerűen módosítják a becsléseket – hol növelve, hol csökkentve a prímszámok számát. Ezek az ingadozások a zéta-függvény úgynevezett zérusaihoz kapcsolódnak. A híres Riemann-sejtés kimondja, hogy minden ilyen zérus a kritikus egyenesre, vagyis a valós rész 1/2-vel egyenlő pontjaira esik.
A zérusok kettős érdekességet jelentenek a matematikusok számára. Egyrészt felvetik, hogy a zéta-függvény valahol ismeretlen matematikai információkat kódol a prímszámokról. Másrészt e zérusok elhelyezkedése éppen akkora rendezett káosszal ruházza fel a rendszert, amennyi szükséges ahhoz, hogy a prímszámok eloszlása ne legyen túlságosan szabálytalan. Ha a hibahatár kisebb lenne, a prímszámok sűrűsége túl magas lenne.
A Riemann-sejtést már billiókig ellenőrizték informatikai módszerekkel; eddig minden alkalommal beigazolódott, de teljes matematikai bizonyítás máig nincs. Egyetlen ellenpélda az egész számelméleti világot felforgatná. A Clay Matematikai Intézet 2000-ben 1 millió dolláros (kb. 364 millió forintos) díjat tűzött ki annak, aki bizonyítani tudja a sejtést.
Véletlenszerűség? Nem egészen!
Bár a prímszámok meghatározott szabály szerint követik egymást – tehát nem valódi véletlenszámokat alkotnak –, nagy számban vizsgálva a viselkedésük statisztikailag hasonló bizonyos véletlenszerű sorozatokhoz. De melyekhez?
A modern matematikában áttörést Hugh Montgomery (akkor Cambridge-i doktorandusz) és a világhírű fizikus, Freeman Dyson véletlen találkozása hozott az 1970-es években. Dyson a „véletlen mértékek” (random measure) elméletében ért el jelentős eredményeket, amelyeket az atommagi szerkezet eklektikus energiaállapotainak leírására használt Nobel-díjas társával, Eugene Wignerrel együtt.
Meglepő módon Montgomery a prímszámokra vonatkozó zéta-függvény zérusainak eloszlásában pontosan ugyanolyan rendszertelenül rendezett mintát fedezett fel, mint amilyet Dyson és Wigner a nehéz atommagokban tapasztaltak. A zérusok nem egyenletesen, de nem is teljesen széttartóan helyezkedtek el – ugyanazt a látszólag véletlenszerű, mégis „rendszerezett” struktúrát mutatták.
Ez a kapcsolat a kvantumfizikai rendszerek és a prímszámok között azóta matematikusok új generációit indította el rendkívül váratlan területek felé. Az összefüggések garmadája azonban leginkább csak sejtés, de olyan, ami erős intuíciót ad a szerkezetre.
Fraktális káosz: új szint a kutatásban
2025 szeptemberében Adam Harper (Warwick Egyetem) a gaussi szorzatkáosz (Gaussian multiplicative chaos) nevű új véletlen mérték kapcsán bizonyította, hogy az elmélet – mely rendkívül ingadozó, skála-invariáns rendszerek leírására alkalmas – a prímszámok mintáira is alkalmazható. Fontos megjegyezni, hogy a fraktálok skála-függetlensége miatt ezt gyakran véletlen fraktálmértékként is emlegetik.
Ugyanakkor, amint a vizsgálat fókusza egyre kisebb prímszámhalmazokra irányult, Harper, Max Wenqiang Xu (NYU) és Kannan Soundararajan (Stanford) felismerték: ahogy szűkítjük a vizsgált intervallumot, a statisztikai mintázat eltűnik, a kaotikus fraktálstruktúra visszaalakul véletlenszerű kavalkáddá. Csak egy átmeneti tartományban, tehát x-től x+y-ig, ahol y kicsi, sikerült az összetett keveréket pontosan jellemezni.
Egy 2023-as sejtés szerint Harper – két évszázada először – jobb módszert talált a prímszámok számolására, mint maga Riemann. A 2025-ös eredmények (Xu és Victor Wang, Tajvani Matematikai Intézet) bizonyították, hogy a sejtés helyes, de a teljes bizonyításhoz még szükség van egy, fizikusoktól „importált” feltevés igazolására.
Végszó: rend vagy káosz?
A fentiek tükrében a prímszámok – bármennyire kiszámíthatónak is tűnnek egyes számelméleti képletekben – a végtelenben kezdik mutatni azt a kaotikus, fraktálszerű, mégis rejtetten szervezett mintázatot, amit más, valóban véletlenszerűnek hitt rendszerekben láthatunk. Ennek mélyére ásva matematikusok és fizikusok közös intuíciói, sejtései és lassan-lassan épülő bizonyításai vezetnek. Valódi káosz vagy rejtett rend? Amíg nincs minden szintű levezetés, talán csak egy mindenhatónak tűnő matematikai „számítógép” lenne képes a végső igazság feltárására. Addig maradnak nekünk a káosz mintái – szép, érthetetlen, fraktálszerűen ismétlődő mintázatok a számok világának peremén.