Állj meg az MI-tartalomnál!
Ennek ellenére a kiadói, szerkesztői és oktatói szakmák képviselőinek még mindig van hatalmuk meghatározni, mi számít minőségi szövegnek. Az első lépés: ki kell fejlesztenünk azt a „fület”, amivel felismerjük, hogy embert vagy algoritmust találunk a sorok mögött. Fontos, hogy a szerkesztőségek ne közöljenek MI által generált sablonszövegeket, sőt, még a „kísértésről” szóló üres leírásokat se. Ehelyett inkább támogatni kell az eredetiséget, a megismételhetetlenséget, az emberi alkotást – a gépi monotóniától mentesen. Ahogy Thomas Pynchon is írta: irodalmi módon, akár éjszakai leplezésben is, tagadni kell a gépet.
Nevelés, szégyen, összefogás: tényleg ez lenne a jövő?
Közben az oktatási rendszer sem találja a helyét: az USA egyik vezető egyetemén, az Ohio State-en 2029-től „MI-jártasságot” várnának el minden végzőstől, Google-féle workshopokkal támogatva. Ennek ellenére számos alternatívája létezik a behódolásnak. Régi módszerek, mint a helyszíni vizsgák, az egyéni mentorálás, illetve a generatív MI korlátainak tanítása segíthetnek abban, hogy az emberi műveltség maradjon az előtérben.
A szégyen ereje és a rezisztencia logikája
Az ellenállás végül normáinkban és hozzáállásunkban gyökerezik. A gépi tartalom fogyasztását stigmatizálni kell – az MI-használat legyen ciki. A „tákolmány” (slop) terjedése is mutatja, hogy kialakulóban van egy új, elutasító közösség. Ebből adódóan még nem késő visszavenni a kontrollt: minden MI-alkalmazás a gondolkodói önállóság feladását, szellemi javaink kiszervezését, oligarchák vagyonának gyarapítását, az oktatás lezüllesztését és végső soron az irodalom valódi értékeinek kigúnyolását jelenti. Csak a közösségi ellenállás és az emberi teljesítmény újraértékelése hozhat változást – talán ez adhat alapot az új szerveződések és szakszervezetek megerősödéséhez is.
