Mi is az az AMOC?
Az AMOC tulajdonképpen egy hatalmas futószalagként működik: meleg, sós víztömeget szállít a felszínen az Egyenlítőtől északra, majd lehűlve, besűrűsödve a víz a tengerfenéken visszaáramlik dél felé. Az egész rendszert a hideg, sós víz lesüllyedése, az úgynevezett mélyvízképződés hajtja. Ez az energetikai motor az Atlanti-óceán északi részén, a Grönland és Izland közötti térségben fordul elő, valamint a Skandináv-tengereknél.
A felszíni víz egészen addig süllyed, amíg elég hideg és sós ahhoz, hogy nagyobb legyen a tömege a mélyebb rétegeknél – ekkor indul meg lefelé, drámai hatást gyakorolva az egész óceán áramlási rendszerére.
Kutatási áttörés: mikor és miért omlhat össze?
Fontos hangsúlyozni, hogy a legfrissebb, 25 különböző klímamodell futtatásával készült elemzés szerint már a jelenlegi szén-dioxid-kibocsátási szint mellett is 50-50 százalék az esély arra, hogy még ebben az évszázadban megszűnik az AMOC mint nagy áramlat. Ha minden marad a mostani szinten, 2063 környékére szinte biztosan eléri azt a fordulópontot, ahonnan nem áll helyre.
A kutatók szerint főként két tényező veszélyezteti a rendszer stabilitását. Egyrészt az északi félteke erőteljes felmelegedése miatt a felszíni víz nem hűl le eléggé ahhoz, hogy lesüllyedjen, másrészt az olvadó sarki jég miatt a sós víz egyre hígul, ami szintén csökkenti az áramlat hajtómotorját, a sűrűségkülönbséget.
Az AMOC összeomlása azonban nem azonnal következik be: a legvalószínűbb forgatókönyv az új összehasonlító módszerek (úgynevezett felszíni felhajtóerő-fluxusok elemzése) alapján, hogy évtizedeken át “parázslik” majd, mielőtt végül hirtelen megáll az áramlat.
Hogyan lehet észlelni a közelgő összeomlást?
A felszíni felhajtóerő-fluxus – amely a sótartalom és a hőmérséklet változásait ötvözi – kulcsmutató a rendszer egészségi állapotának felmérésére. Ez az új mutató közvetlenebb képet ad arról, mennyire süllyed a víz az Észak-Atlanti térségben, és sokkal pontosabban jelezheti a fordulópont közeledtét, mint eddig bármilyen más helyettesítő indikátor, például a felszíni hőmérséklet.
2020-ig a rendszer stabil állapotot mutatott, de azóta a felhajtóerő-fluxus jelentősen növekedett – ami arra utal, hogy az AMOC máris gyengülni kezdett. A legmagasabb üvegházhatású gázkibocsátás mellett akár már 2055-ben elindulhat egy visszafordíthatatlan folyamat.
Ezért minden kibocsátáscsökkentő lépés, különösen a nettó zéró kibocsátás elérése 2050-re, döntő fontosságú lehet az AMOC védelmében.
Mi vár Európára és a világra az AMOC leállása esetén?
Ha az AMOC összeomlik, a következmények döbbenetesek lesznek, és messze túlmutatnak az atlanti partvidéken. A legnagyobb hatást meglepő módon Európa szenvedi majd el: északnyugati része jelentősen lehűl, csökken a csapadék, és akár 30 százalékkal is visszaeshet a mezőgazdasági termés. Sokkal kegyetlenebb telek, sűrűbb viharok, gyakoribb áradások – mindez valósággá válhat a kontinens atlanti oldalán.
A víz eloszlásának átrendeződése miatt az Egyesült Államok keleti partján akár a tengerszint gyors emelkedése is várható, de a klímaátalakulás nem áll meg az Atlanti-óceán közelében: világszerte megváltozhat a csapadékeloszlás, édesvízhiány és extrém időjárási jelenségek jelentkezhetnek.
Kockázatok és reális forgatókönyvek
Fontos kiemelni, hogy nem egyik napról a másikra történik majd minden. Eddigi számítások alapján legalább 50 év kell, amíg az AMOC jelentősen legyengül, és csak utána alakulnak ki az új, tartós időjárási mintázatok. A pontos dátumot azonban lehetetlen kijelölni, hiszen a modellek jelentős bizonytalansággal dolgoznak.
A rendszer hasonlít egy lassan kialvó tűzhöz: még ha le is áll a tűzifa-utánpótlás, a parázs sokáig életben tarthatja a lángokat. Az AMOC-nál ez az “izzó” állapot akár ötven évig is eltarthat, mielőtt végleg kihunyna.
Összegzés: Változtatnunk kell – most!
Az Unió klímapolitikáért felelős biztosának szavaival: komoly ébresztőre van szükség. Minden jelenlegi kibocsátási és szén-dioxid-menedzsment döntés hatással lehet arra, bekövetkezik-e az AMOC leállása a következő generáció életében, vagy sem. A forgatókönyv, hogy az emberiség életében bekövetkezik az a klímakatasztrófa, amit korábban csak távoli tudományos fantasztikumként (science fiction) képzeltünk el, ijesztő, de egyre valószínűbb.
Most már végképp nem arról van szó, hogy “megússzuk-e”. A kérdés az: mit teszünk, mielőtt túl késő lenne?
