A katasztrófa előzményei: megjósolt kudarc
A 90-es évek végén Ivor van Heerden geológus az LSU-n (Louisiana Állami Egyetem) megalapította a Hurrikánkutató Központot. Szuperszámítógéppel, LiDAR-alapú digitális domborzati adatbázissal és terepi felmérésekkel éveken át modellezték a lehetséges árhullámokat. Van Heerden riasztó jelekről számolt be: meghajló, összeroskadó vagy repedező gátakról, amelyeket személyesen is látott a várost járva. 2004-ben egy szimulációs gyakorlaton bemutatták, hogy akár a Betsy hurrikánhoz hasonló teljes áradás is bekövetkezhet, de a szkeptikus hivatalnokok, köztük a szövetségi katasztrófavédelem (FEMA) képviselője csak mosolyogtak rajta. Pedig mindössze egy évvel később a forgatókönyv valóra vált.
Összeomló gátak, előzmények és felelősségek
A gátak története 1965-ben, a Betsy hurrikán után kezdődött. Az Amerikai Hadsereg Mérnöki Hadtestének (USACE) feladata volt a védelem kiépítése, amely már kezdetektől elavult tudományos adatokra alapozta a gátrendszer magasságát. A rövid távú költséghatékonyságot választották, figyelmen kívül hagyva a modern kutatási eredményeket. Ezért a gátak túl alacsonyak lettek, ráadásul egyes szakaszokat sekély, laza homokba ágyaztak, amiben néhány egyszerű hullám is elegendő volt ahhoz, hogy átfúrja vagy kidöntse a védműveket. Az sem segített, hogy a 17th Street Canal gátja konkrétan 60 métert csúszott el az áradásban.
Mindezek tetejébe a természet is ellenük dolgozott: az 1990-es években a helyi vizes élőhelyek – különösen a cipruslápok – jelentős része elpusztult, részben a Mississippi Gulf Outlet nevű csatorna szakszerűtlen kikotrása miatt. Az így létrejött “szabad folyosón” akadálytalanul tört be a sós víz egészen New Orleansig, felgyorsítva a gátakat támadó hullámokat és végzetre ítélve a természetes szűrőrétegeket. Egyes részeken a gátakat semmilyen megerősítés vagy burkolat nem védte, így a víztömeg egyszerűen szétfeszítette azokat.
A mentés, a káosz és a társadalmi mítoszok
A mentési kísérlet már a kezdetektől kudarcra volt ítélve. A Bush-kormány alatti jelentős forráselvonások a FEMA működését nagymértékben korlátozták, így a szervezet sokszor tehetetlenül nézte az eseményeket. A városvezetés is késlekedett: a kötelező evakuálási parancs mindössze 24 órával a hurrikán előtt jelent meg, így sokan már ki sem tudtak menekülni. Közben Van Heerden csapata a helyszínen mérte a vízszintet, vizsgálta a szennyeződéseket, és segített az ott rekedteknek – sokszor csak annyit tehettek, hogy rádión bemondták a mentőcsapatnak a lehetséges túlélők helyét.
Az országot sokkolták az “ostrom” jelenetei: a Superdome-ban és a kongresszusi központban összesen mintegy 30 000 ember zsúfolódott össze, miközben eredetileg csak 12 000 főre készültek néhány napra elegendő élelemmel és vízzel. A hírügynökségek fosztogatásokról, kis híján polgárháborús állapotokról tudósítottak, de Van Heerden szerint a valóság egyszerűbb volt: az emberek túlnyomó többsége túlélni próbált, magának szerzett vizet és élelmet, és a “lövöldözések” nagy része valójában segélyhívásként leadott figyelmeztető lövés volt, amit a helyiek vészhelyzetben használnak.
Mi változott azóta, és mi vár New Orleansra?
Azóta újjáépítették a gátakat, több betont, mélyebb alapokat és védőrétegeket alkalmaztak. Az új rendszer tervezésénél azonban továbbra sem vették kellőképpen figyelembe Louisiana évszázados, átlagosan 60-75 cm-es süllyedését, illetve az éghajlatváltozás miatti drasztikus tengerszint-emelkedést, amely 70 éven belül akár 120 cm-t is elérhet. Így könnyen lehet, hogy a védelmi rendszer továbbra is elmarad a valós kihívásoktól, New Orleans pedig gyakorlatilag egy “újabb időzített bombán” ül – nem véletlen, hogy Van Heerden is ezt a hasonlatot használja.
A tudós szerint csak akkor csökkenthető a kockázat, ha bizonyos területekről kivonul az ember, visszaállítják a természetes vizes élőhelyeket, és felülvizsgálják az infrastrukturális megoldásokat – de jelenleg sem politikai, sem társadalmi akarat nincs a mélyebb változásokra. Mindezek ellenére Van Heerden és sorstársai abban reménykednek, hogy a National Geographic új, Verseny az idővel (Race Against Time) című dokumentumfilmje segíthet újra ráirányítani a figyelmet a város valódi tragédiájára. A dokumentumfilm július 27-én debütál, másnaptól pedig a Disney+ és a Hulu felületén is elérhető lesz.
